Szlovákiában fesztiváloztunk

Gymnastics and Dance Fesztivál – Kassa

2018. október 13-án a Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapata a Szlovák Torna Szövetség meghívására immár harmadik alkalommal ismét részt vett a Kassán megrendezésre került Gymnastics and Dance Fesztiválon. A tiszaújvárosi csapat mini tini, ifi és felnőtt csapatai öt koreográfiával nevezett a fesztiválra. A rendezvény célja az, hogy a gimnasztráda csapatok óvodásoktól a szépkorúakig egyaránt bemutathassák a tudásukat, együtt hódoljanak a mindenki tornája sportágának. A lányok nagy lelkesedéssel készültek a bemutatóra és izgalommal készültek az útra, hiszen személyesen is találkozhattak a szlovák barátaikkal. A látványos koreográfiáikkal nagy sikert arattak a fesztivál nézői között. Hatalmas élmény volt ez a csapatunknak, mindig nagy szeretettel veszünk részt ezen a szlovákiai fesztiválon, ahol nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. A lányok a többi csapathoz képest is kiemelkedőt nyújtottak és élményekkel és egy nagy éremmel gazdagabban térhettek haza.

    

Kategória: Egyéb | Címke: | Szóljon hozzá most!

M4 Sport és a Sport1 felvétel

Felvétel, forog….

Köszönjük szépen az M4 Sport és a Sport1 stábjának, hogy ellátogatottak hozzánk, és megmutathattuk, hogy igazán mi is a mi szenvedélyük!

A Sport1 Szökkenő Vándorban 2018. szeptember 16-án, az M4Sport csatornán a Lendület magazin műsorban 2018. szeptember 27-én leszünk bemutatva.

Nagyon büszkék vagyunk a lányainkra! Egy igazi élmény volt!

A műsor itt tekinthető meg:

https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/09/25/lendulet-az-m4-en/

Néhány fotó a felvételről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

Éves Beszámoló a csapatunk 2017. évi tevékenységéről

2017. évi célok megvalósulása

A 2017. évre kitűzött terveink sikeresen megvalósultak:

  • részt vettünk a 3rd World Gym for Life Challenge in 2017 világbajnokságán Norvégiában
  • részt vettünk két szlovákiai Gimnasztráda eseményen:
      • a Festival of group performances Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Minősítő Fesztiválon
      • valamint a kassai Gymnastics and Dance Festivalon.
  • szabadidősport jellegű rendezvényeket szerveztünk a sportág népszerűsítése érdekében:
      • megszerveztük a Táncolj, Ne drogozz! XIX. Show Tánc Fesztivált,
      • Gimnasztráda Gálát szerveztünk Tiszaújvárosban
      • eredményesen szerepeltünk a Ritmuscsapatok Országos Bajnokságán
      • szerepeltünk az M4 Sport Kisbajnok című adásában
      • bemutatkoztunk a Magyar Olimpiai Akadémia 68. Országos Vándorgyűlésén
      • felléptünk a BAZ megyei Prima-díj átadó gálaműsoron
  • hazai és nemzetközi bemutatókkal minden felkérésnek eleget tettünk,
  • az utánpótlás sportolók részére fejlesztő/közösségépítő edzőtábort tartottunk,
  • és a sportolóknak rendszeres és élvezetes sportolási lehetőséget biztosítottunk.

 Versenyek, eredmények

3rd World Gym for Life Challenge, Norvégia – 23 ország több mint kétezer gimnasztrádása mérte össze tudását 2017. július 25-30-a között Norvégiában a FIG 3rd World Gym for Life Challenge (WGFL) világbajnokságon. A Magyar Torna Szövetséget a Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapata képviselte. A magyar színeket képviselő sportolók egy rendkívül erős mezőnyben bronzérmesek lettek a Pulse of Dance című koreográfiával a nagycsoportos (21 fő feletti) Torna és Tánc kategóriában. A gimnasztráda nem versenysport, általában nemzetközi fesztiválok kerülnek megrendezésre, de négyévente egy nemzetközi versenyt is szervez a FIG, melynek célja, hogy az országok legjobb csapatai visszajelzést kapjanak és versenyezhessenek a FIG versenyszabályzat alapján. A nemzetek előválogató versenyen döntik el, hogy ki képviselheti hazájukat ezen a megmérettetésen. A nemzeti torna szövetségek nevezik be a csapatokat a versenyre. A résztvevő csapatokat 4 fős szakmai zsűri értékeli a FIG szabályzatokban meghatározott szempontok szerint, majd ez alapján a díjkiosztón a csapatok érmet kapnak. A FIG GFA elnökasszonya két évvel ezelőtt Helsinkiben kérte fel a magyar csapatot, hogy feltétlenül vegyenek részt a Norvégiai versenyen. Óriási élményekkel tértek haza a sportolók és az edzők, hálásan köszönjük a támogatóknak, hogy lehetővé tették a csapat részvételét.

21. Festival of group performances nevű, Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztivál – A Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapata immár negyedik alkalommal vett részt a Trnavan (Nagyszombaton) a Szlovák Torna Szövetség által megrendezett 21. Festival of group performances nevű, Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztiválon 2017. március 11-én. Közel 50 koreográfiával 500 résztvevő nevezett a sportág szlovák nemzeti versenyére, ahol a zsűri tíz szempont alapján értékelt. A tiszaújvárosiak két aranyérmet és egy bronzérmet szerezett.

Gymnastics and Dance Festival – Kassa, fesztivál – 2017. október 14-én a Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapata a Szlovák Torna Szövetség meghívására részt vett a Kassán megrendezésre került Gymnastics and Dance Fesztiválon. A rendezvény célja az, hogy a gimnasztráda csapatok bemutathassák a tudásukat, együtt hódoljanak a mindenki tornája sportágának, itt nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. A lányok kiválóan teljesítettek, a többi csapathoz képest is kiemelkedőt nyújtottak.

Táncolj, NE Drogozz! XIX. Show Tánc Fesztivál – A tiszaújvárosi csapat szervezésében 2017. április 29-én a Tiszaújvárosi Sportcentrumban került megrendezésre a Táncolj, NE drogozz! XIX. Show Tánc Fesztivál. Az eseményen óvodásoktól felnőttekig különböző táncműfajokkal 14 település 760 táncosa 85 műsorszámmal mutatkozott be. A fesztivál célja a tánc örömének hirdetése, a drogmentes, egészséges életmód hirdetése. Közösségi programként a ”flash mob” mellett a fellépő táncosokból egy NO felirat került kialakításra, mellyel a drog ellen tiltakoztak.

Gimnasztráda Gálaműsor – Közel egyszáz sportoló, 2 vezetőedző és 5 segédedző közreműködésével került bemutatásra a tiszaújvárosi csapat kétórás Gálaműsora, a MESE-LÁDIKÓ című táncest. A táncszínháznak is beillő gálán 22 műsorszámot mutattak be, látványos, változatos, akrobatikus koreográfiákat felsorakoztatva.

Ritmuscsapatok Modern Táncok Országos Bajnoksága – A Tiszaújvárosi Gimnasztráda a 2017. november 11-én a Ritmuscsapatok Modern Táncok Őszi Országos Bajnokságán igen magas pontszámokat elérve kiemelkedően teljesítettek, akrobatikus és több modern tánc kategóriában egyaránt. Az eredmények: öt arany, két ezüst, egy bronzérem, és ráadásnak két különdíjat is kaptak és bejutottak a Ritmus Tánc Csillagok Gálára, ahol az országos versenysorozat szakmai zsűrijének értékelése alapján az egész éves versenyszezon 75 legjobbja került meghívásra. A tiszaújvárosiak egy akrobatikus látványtánccal a dobogó harmadik helyére állhattak.

 M4 Sport TV – Kisbajnok forgatás – 2017. február 15-én a Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapatáról az M4 Sport TV A Kisbajnok című heti egy órás sportmagazinhoz készült felvétel. Kopcsó Józsefnéről és életútjáról pedig a Mesterem Műhelyem című műsorához készítettek interjút a stáb tagjai.

Összefoglalás

A 2017. évre kitűzött céljaink teljesültek, köszönhetően a szakértő edzők és a lelkes tanítványok hozzáállásának, a minőségi edzéseknek és bemutatóknak, valamint a szponzoraink adományainak. KÖSZÖNET a támogatóinknak: Tiszaújváros Jövőjéért Alapítvány, Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért Alapítvány, Magyar Torna Szövetség, Tiszaújváros Város Önkormányzata, a PKDSZ Szakszervezet.

Fellépések 2017-ben

 

Dátum Fesztivál neve Helyszín
2017. február 15. M4 Sport, Kisbajnok forgatás Tiszaújváros
2017. március 8. 21. Festival of group performances (SK) Gimnasztráda Fesztivál Trnava, Szlovákia
2017. április 22. A Magyar Olimpiai Akadémia 68. Országos Vándorgyűlése Tiszavasvári
2017. április 29. XIX. Show Tánc Fesztivál Tiszaújváros
2017. május 1. Majális Tiszaújváros
2017. május 21. Mese-Ládikó- Gimnasztráda Táncgála Tiszaújváros
2017. május 28. Családi Gyermeknap Tiszaújváros
2017. június 1. Ovis Mozgásfesztivál Miskolc
2017. június 26-30. Edzőtábor Tiszaújváros
2017. július 25-30. 3rd World Gym for Life Challenge gimnasztráda világbajnokság Norvégia
2017. július 6. Triatlon Világkupa,  Nagyhét Tiszaújváros
2017. augusztus 5. Országos Halászléfőző Fesztivál Tiszaújváros
2017. október 14. Gymnastics and Dance Fesztivál Kassa, Szlovákia
2017. november 4. Prima-díj átadó gálaműsor, Nemzeti Színház Miskolc
2017. november 11. Ritmuscsapatok Országos Bajnoksága Budapest
2017. november 25. Ritmus Tánc Csillagok Gálája Budapest
2017. december 16. Mikulástól Karácsonyig rendezvénysorozat Tiszaújváros
2017. december 22. Sportgála, Sportbaráti találkozó Tiszaújváros

2018. évi terveink:

2018-ban célunk az egészséges, sportos életmódra nevelés, ezen belül az örömteli, rendszeres testmozgás lehetőségének megteremtése minél több gyermek számára és az egészséges, sportos életmód előnyeinek hirdetése a fellépéseinken és bemutatóinkon keresztül. Mindezt azzal tudjuk megvalósítani, hogy jó a közösség, az akrobatika, a torna és a tánc elemeket magas színvonalon tanítjuk, és lehetőséget adunk a sportolóknak arra, hogy különböző fellépéseken, versenyeken szerepeljenek. 90 fős létszámunk stabil, az utánpótlásnevelés kiemelt célunk, a sportolóink fele kisiskolás és óvodás, részükre sportnapközis tábort is szerezünk évente. A 2018. évben az alábbi célokat tűztük ki a csapatunk számára:

  • részt venni és eredményesen szerepelni két Szlovákiai gimnasztráda rendezvényen tavasszal és ősszel,
  • megszervezni a XX. Jubileumi Táncolj, NE Drogozz! Show Tánc Fesztivált áprilisban,
  • megrendezni a csapat 22. Gálaműsorát tenni,
  • minden felkérésnek eleget tenni, kiemelten a városunk rendezvényein,
  • részt venni országos táncversenyeken,
  • felkészítő edzőtábort tartani,
  • és legfőképp a sportolóknak élvezetes sportolási lehetőséget és igazi örömsportot biztosítani!

 

Kiemelt célunk felkészülni a FIG által 2019-ben megrendezésre kerülő 16th World Gymnaestradara (Dornbirne, Austria).

A World Gymnaestrada a sportág legjelentősebb eseménye, melyet a FIG rendez a világ mindenki tornája csapatai részére, megközelítőleg annyi résztvevővel, ahányan egy nyári olimpiai játékokon részt vesznek. A világtalálkozó üzenete: Sport mindenkinek! Célunk 3 magyar csapattal részt venni az eseményen és megfelelően felkészülni a bemutatkozásra. A rendezvény időpontja: 2019. július 7-13.

Szeretnénk minél több városban bemutatkozni és eredményesen szerepelni.  Az éves terveink szerint az alábbi bemutatókon, versenyeken veszünk részt az évben, de természetesen ezeken kívül más bemutatkozási vagy versenyzési lehetőségek is adódhatnak majd az év során, melyet igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten kihasználni.

VÁRHATÓ FELLÉPÉSEK 2018-ban

Dátum Fesztivál neve Hely
2018. március 24. 22. Festival of group performances Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztivál Trnava, Szlovákia
2018. április 28. XX. Jubileumi Show Tánc Fesztivál Tiszaújváros
2018. május 1. Május 1-jei rendezvények Tiszaújváros
2018. május 13. 22. Gimnasztráda Gálaműsor Tiszaújváros
2018. május 26. Családi és Gyermeknap Tiszaújváros
2018. június Ovis Mozgásfesztivál Miskolc
2018. június 22. TIK születésnap Tiszaújváros
2018. július 19. Triatlon Nagyhét, Táncest Tiszaújváros
2018. augusztus 4. Halászléfőző Fesztivál Tiszaújváros
2018. október Gymnastics and Dance Fesztivál Kassa, Szlovákia
2018. december Sportgála, Sportbaráti Találkozó Tiszaújváros
2018. december Mikulástól Karácsonyig rendezvénysorozat Tiszaújváros

 

 

 

A csapat és eddigi eredményeink

 

Tiszaújvárosban 1996 óta működik a csapatunk, célunk az egészséges életmódra nevelés és a sportág terjesztése hazánkban. Célunk, hogy minél szélesebb körben, minél magasabb színvonalon működjön a gimnasztráda. A mindenki tornája, mint sportág a Magyar Torna Szövetség keretein belül működik; 2005-től önálló sportágként. Jelenleg csapatunk vezetőedzője, Haisz Vanda, a MATSZ mindenki tornája szakágvezető. Csapatunk a legeredményesebb és legnépesebb szakági egyesült hazánkban.

 

Csapatunk a Tiszaújvárosi Diáksport Egyesületének keretein belül működik. Közel 90 sportolónk öt korosztályban edz heti háromszor óvodásoktól felnőttekig, heti három alkalommal.

Évek óta sikeresen és eredményesen képviseljük Magyarországot nemzetközi porondon is, rendszeresen részt veszünk az Eurogym Fesztiválokon és a World Gymnaestradakon. 2012 óta több táncversenyen is kipróbáljuk magunkat, elsősorban fitness, akro dance és látványtánc kategóriákban, nagyon szép eredményekkel (európa bajnoki arany, abszolút győztes díj, kiemelt arany minősítések, első helyezések, különdíjak).

 

Edzők: a vezetőedzők: Haisz Vanda és Madár Éva, munkánkat segíti Kopcsó Józsefné és Bárócz Katalin, akrobatika: Oláh Gyúró Anna, kisedzők: Bárócz Réka, Lükő Nikolett, Gulyás Emma és Rácz Cintia.

 

Támogatóink: a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítvány, a Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért Alapítvány, a Magyar Torna Szövetség, a Tiszaújvárosi Önkormányzat, a PKDSZ Szakszervezet.

 

KIEMELT EREDMÉNYEINK:

  • 1996-tól, fellépés számos tiszaújvárosi sport és kulturális rendezvényen.
  • 1996-tól, fellépés több hazai sport és kulturális rendezvényeken.
  • 1997, Stuttgart, 1. EUROGYM Fesztivál – fellépések és Gálaműsor
  • 1999 óta minden év áprilisában megszervezzük a Show Tánc Fesztivált, több mint ezer résztvevővel
  • 1999, Göteborg, XI. World Gymnaestrádán – fellépések, Nemzeti Est, Gálaműsor
  • 2001, Dornbirn, 3. EUROGYM Fesztivál– fellépések, Gála, háromszoros Guiness rekord
  • 2002, Tiszaújváros Sportjáért kitüntetés
  • 2003, Lisszabon, XII. World Gymnaestrada, fellépések
  • 2005, Országos Általános Torna Ifjúsági és Serdülő Bajnokság – 1. helyezések és különdíj
  • 2006, Országos Általános Torna Ifjúsági és Serdülő Bajnokság – 1. helyezések
  • 2006, Ghent, 5. EUROGYM Fesztivál – fellépések
  • 2006, Amatőr Előadóművészek Napja – Díszelőadás, Nívódíj
  • 2007, III. Mindenki Tornája Országos Bajnokság – 1. helyezések (junior, serdülő, ifjúsági, felnőtt és családi kategóriákban)
  • 2008, Albi, 6. EUROGYM Fesztivál – fellépések, gálaműsor
  • 2008, B-A-Z. Megye Diáksportjáért emlékplakett
  • 2008, IV. Mindenki Tornája Országos Bajnokság – 5 arany és 1 ezüst minősítés
  • 2009, edzőink aranydiplomás edzői címet kaptak
  • 2009, Dornbirn, 1st Gym for Life Challange, világbajnokság – 3 ezüst és 2 bronz minősítés
  • 2010, Amatőr Gála, Gálaest a Miskolci Nemzeti Színházban
  • 2010, Tornászgála, 125 éves a Magyar Torna Szövetség, Budapest
  • 2011, 15 éves Jubileumi Gálaműsor és kiállítás, Tiszaújváros
  • 2012, XIV. World Gymnaestrada, Lausanne, FIG elismerés
  • 2012, kiemelt arany minősítés, Népek Tánca, Népek Zenéje országos és nemzetközi fesztivál, Szeged
  • 2013, II. Connector Nemzetközi Táncfesztivál, első helyezés (fitness) harmadik helyezés és különdíj (open)
  • 2013, Magyar Látványtánc Szövetség, Európa Bajnokság egy első, egy második helyezés, egy arany minősítés és egy különdíj
  • 2014, 18. Festival of group performances Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztivá – 5 arany, 1 ezüstérem, abszolút győztes kupa.
  • 2014, Magyar Látványtánc Sportszövetség (MLTSZ) Őszi Kupa- 4 aranyminősítés, 2 különdíj.
  • 2015, 19. Festival of group performances Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztivál – 5 arany, 1 ezüstérem
  • 2015, XV. World Gymnaestrada, Helsinki, World Team, fellépések
  • 2015, Magyar Látványtánc Sportszövetség (MLTSZ) Őszi Kupa- 2 első 1 második helyezés.
  • 2016, 20. Festival of group performances Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztivál – 3 arany, 4 ezüst, 1 brozérem, 2 kategóriagyőzelem
  • 2016, 10th EUROGYM Fesztivál, České Budějovice, Csehország
  • 2016,  Gymnastics and Dance Fesztivál – Kassa, és UEG flash mob
  • 2016, Magyar Látványtánc Sportszövetség Őszi Kupa, 3 arany, 2 ezüst, 1 bronz minősítés, 1 különdíj
  • 2017, 21. Festival of group performances Szlovák Nemzeti Gimnasztráda Fesztivál – 2 arany, 1 bronz
  • 2017, 3rd World Gym for Life Challenge – Vestfold, Oslofjord Convention Center, Norvégia, Gimnasztráda Világbajnokság a FIG rendezésében, bronz minősítés
  • 2017, M4 Sport TV felvétel
  • 2017,  Gymnastics and Dance Fesztivál – Kassa
  • 2017, Ritmuscsapatok Modern Táncok Őszi Országos Bajnoksága: öt arany, két ezüst, egy bronzérem és két különdíj.
  • 2017, Ritmus Tánc Csillagok Gálája, III. helyezés a 75 produkcióból
Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

Utazz velünk! – sikeres XXII. Gimnasztráda Gálaműsor

A Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál keretében a Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapat is bemutatkozhatott. Az UTAZÓK című látványos, akrobatikus show táncestre, a XXII. Gimnasztráda Gálaműsorra 2018. május 13-án 17.00 órától került sor a tiszaújvárosi Derkovits Kulturális Központ színháztermében.

A különleges és egyedi táncgálán a Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapat sportolói egy utazásra invitálták a nézőket, mely során különböző járműveken repítették el az érdeklődőket a világ számos nagyvárosába, amelyek hangulatát a tánckoreográfiák tükrözik majd. Utaztak repülőn, hajón, vonaton, buszon, de még űrhajóval is. A Gálán óvodásokról az anyukákig közel egyszáz táncos vett részt köszönetet mondva ezzel a rendezvénnyel a támogatóiknak és a szülőknek.  Az est során az egész éves repertoár előadásra kerül, már bemutatott illetve új műsorszámokat is láthattak az érdeklődők.  Nagyon jól sikerült az előadás, az edzők rendkívül büszkék a sportolókra, akik mindent beleadva végig táncolták a másfél órát egy fantasztikus élményt nyújtva a nézőknek.

A Gála fővédnöke Bráz György polgármester úr volt.  

A fő támogató Tiszaújváros Város Önkormányzata volt.

A Tisza TV felvételt is készített a gáláról, mely az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

Tisza TV Gimnasztráda Gála 2018

 

Forrás: Tiszaújvárosi Krónika:

 „Repülőtéri hangulat volt vasárnap késő délután a Derkovits Kulturális Központban. Légi utaskísérők fogadták a XXII. Gimnasztráda gála vendégeit, és a színpadon is megjelentek a bőröndjeiket maguk után húzó stewardessek. Nem volt véletlen, hiszen az idei gála az Utazók címet kapta.

– Azért választottuk ezt a témát, mert rengeteg helyen voltunk már külföldön szerepelni. Nagyon sokat utaztunk az elmúlt 22 éves történetünk során – tudtuk meg Haisz Vandától, a Gimnasztráda vezetőedzőjétől. – Erre a gálára tulajdonképpen szeptember óta készülünk, próbáltunk olyan műsorszámokat válogatni, amelyek az utazáshoz kapcsolódnak. A régiek mellett több új produkcióval is készültünk az idei gálára. Van olyan előadásunk, ami olyan friss, hogy tegnapelőtt lett kész, de ezek mellett ismerős produkciókat is láthat a közönség. Van még újdonság a mai rendezvényen. Amellett, hogy minden évben új óvodás csoportot indítunk, idén ősszel egy szenior csapatot is szerveztünk. A tagok már betöltötték a harmincadik életévüket, de nagyon ügyesek. Most először vesznek részt ezen a gálán.

Kapczár Andrea is jelentkezett a harminc pluszos csapatba. 

– Az én gyermekem hét éve gimnasztrádázik – mondta Andrea. – Nekem nagyon tetszik, ahogy táncolnak, tornáznak és egyre ügyesebbek. Az ötlet tőlünk, szülőktől indult. Megemlítettük Vandának, ha van rá lehetőség, csinálhatnánk egy kis csoportot harminc felettiekből. Jó ötletnek találták. Össze is jött a csapat, 17-en vagyunk. Természetesen a mi produkciónk nem olyan profi, mint a gyerekeké, de azért azt gondolom, mi is kihozzuk magunkból a maximumot. 

Öt edző és négy diák segédedző foglalkozik az összesen 90 tagú gimnasztrádával. Hat korosztályra osztva dolgoznak. A vasárnap esti gálára 24 produkciót hoztak. A csapat munkájának legfőbb támogatója Tiszaújváros önkormányzata. ”

 

Műsor:

  1. Ifik és felnőttek – Jet set
  2. Minik – Pompon dance
  3. Gyermek kezdő – Aerobik
  4. Gyermek haladó – Latin pompon dance
  5. Serdülők – Love is in the air
  6. Felnőttek – Aerobik
  7. Gyermek kezdő – Ocean
  8. Nagyok – Líra
  9. Minik – Tündérkék
  10. Felnőttek – Jazz
  11. Gyermek haladó – Step dance
  12. 30+ Senior – Girls wanna have FUN
  13. Serdülők, ifik, felnőttek – Take on me
  14. 30+ Senior – Retro DISCO
  15. Ifik, felnőttek – Pulse of Dance
  16. Felnőttek – Schindler listája
  17. Serdülők – Érzelmek
  18. Felnőttek – Dream
  19. Gyermek kezdő – Gold dream
  20. Felnőttek – Run boy run
  21. Gyermek haladó – Rainbow
  22. Serdülők – Red planet
  23. Felnőttek – Personal Jesus
  24. Serdülők, ifik, nagyok – Revival
  25. Finálé

Szereplők:

MINIK: Ferencz Bianka, Gémes Rebeka, Hajdú Eszter, Makó Hanna, Molnár Mia, Ruszó Csenge, Szepessy Dóra, Tolvéth Dorka, Tóth Glória, Váji Liza, Vámosi Bora, Virág-Sass Lívia

GYERMEK KEZDŐ: Grigoncza Gréta, Hajdu Evelin, Hegyi Kinga, Illés Alexa, Jakab Szófia, Kacsa Ramóna, Kacsa Zsófia, Kónya Hanna Zoé, Makó Lara, Oszkocsil Nóra, Papp Szilvia, Puskás Laura, Réz Rebeka, Szepesy Judit, Ujlaki Hanna, Ujlaki Vanda

GYERMEK HALADÓK: Bakonszegi Dorina, Baumgartner Olívia, Bella Angéla, Bodolai Emma, Farkas Panka, Fodor Sára, Ládi Zsófia, Répási Laura, Szabó Hanna Kira, Szabó Szonja, Veres Zina

SERDÜLŐK: Balogh Fanni, Horváth Lilien Hanna, Kalmár Bori, Kocsis Laura Anna, Szabó Viola, Tamás Liliána, Tóth Mira, Veres Zsófia

IFIK: Bereczki Anna Éva, Bodnár Brigitta, Kapczár Noémi, Szabó Csenge, Nagy Helga, Papp Flóra, Puskás Korina, Szilvási Adrienn, Tomozi Zoé

FELNŐTTEK: Bárócz Réka, Bujtor Tamara, Gulyás Emma, Kiss Petra, Lükő Nikolett, Orliczki Petra, Rácz Cintia, Szabó Orsolya, Vincze Mercédesz, Bodnár Bettina, Kalmár Zsófi, Kavicsánszki Olívia

Felkészítő edzők: Haisz Vanda, Madár Éva, Bárócz Katalin, Kopcsó Józsefné, Oláh-Gyúró Anna, Lükő Nikolett, Bárócz Réka, Rácz Cintia, Gulyás Emma

Bemondó: Csuhai Csilla

Zenei szerkesztő és fénytechnika: Bencze Attila

Rendező: Haisz Vanda

Kategória: Gála | Címke: | Szóljon hozzá most!

900 táncos a drog ellen a Jubileumi rendezvényen

Immár huszadik alkalommal került megrendezésre városunkban a Táncolj, NE drogozz! Show Tánc Fesztivál. A jubileumi esemény 2018. április 28-án a Tiszaújvárosi Sportcentrumban került megrendezésre, melynek népszerűségét bizonyítja, hogy ebben az évben 17 magyar és két szlovák település közel 900 táncosa mutatkozik be óvodásoktól szépkorúakig különböző táncműfajban összesen 83 produkcióval. A fesztivál célja a tánc örömének hirdetése, a drogmentes, egészséges életmód hirdetése, melyben segítséget adott a tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum: felkészült szakemberek és kortárssegítők információs anyagokkal és játékos programokkal, totóval és nyereményekkel várták az érdeklődőket. A rendezvény különlegessége, hogy ez nem verseny, nincs díjazás, csak bemutatók és a tánc öröme. A nap fénypontja a két közös tánc volt, ahol a résztvevő csapatok közös tánccal léptek fel a kábítószer ellen. A fesztivál fővédnöke Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, fő támogató a Tiszaújváros Város Önkormányzata volt. A szervezők egy üvegtrófeával köszönték meg a polgármester úrnak és a képviselő testület tagjainak a 20 éves támogatásukat.

 

A rendezvényt délelőtt tíz órakor Bráz György polgármester úr nyitotta meg, majd Pálnokné Pozsonyi Márta KEF elnök köszöntötte a vendégeket és ismertette a drogellenes kampány programját, majd egy ajándékkal köszönte meg a jó együttműködést és a szervezők munkáját.

Délelőtt a mini és gyermek csoportok produkciói, majd délután Hok Csaba képviselő, bizottsági elnök úr megnyitója után az ifi, felnőtt és szépkorú táncosok mutatták be koreográfiáikat. Kicsik és nagyok, amatőr és profi együttesek közösen hirdették: Táncolj, NE drogozz! A régió több városát képviselték a táncosok: Boldva, Bükkaranyos, Bükkszentkereszt, Eger, Gesztely, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hejőkeresztúr, Hernádnémeti, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Sajószöged, Salgótarján, Szirmabesenyő, Tokaj, Tiszaújváros és két szlovák település. Szlovákiából két csoport hetven fővel érkezett, akik nagy sikert arattak a produkcióikkal.  A rendezvényen egyre magasabb színvonalú táncokat láthatott a közönség az akrobatikától a néptáncig, a társastánctól a modern, hip hop táncig, a mazsorettől a cheerig mindenfélét.  A díjátadáson minden csoport egy emléktrófeát, a produkciók oklevelet és minden táncos egy érmet vihetett haza, melyet Papp Zsolt képviselő úr, Müllerné Burkus Klára volt DSE elnök és Haisz Vanda főszervező nyújtott át a boldog fellépőknek.

 

A szervezők: a „Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért” Alapítvány, a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft., és a Tiszaújvárosi Diáksport Egyesület. A gimnasztráda szüleiből és támogatóiból álló rendezők segítették nagy lelkesedéssel a rendezvény lebonyolítását, melyet a szervezők és a nézők is nagy tapssal jutalmaztak.

 

Felléptek az Arabesque Tánccsoport, Diamond tánccsoport (Szlovákia), Donaldgym Ludovice (Szlovákia), Fitt&Art Tánccsoport, Grand Dance Tánc és Mozgásstúdió, Hajdúnánási Gimnasztráda, Hajdúszoboszlói Gimnasztráda, Harc- és Táncművészet Sportegyesület, Jégmadár Mazsorett Csoport, Jezsuita Gimnázium torna csapata, Karakter ATI, Kazinczy Aerobic Team, Miskolc Steelleaders Sport Egyesület, Nána Formációs Társastánc Stúdió, Phoenix Fusion Tánciskola, Premier Művészeti Iskola, Sajószögedi Általános Iskola, Salgótarjáni Általános Iskola, Petőfi Sándor Tagiskolája, Fabula A.M.I., Szivárvány Mazsorett Csoport, Tiszaújvárosi Gimnasztráda, Tuti Titi Team (Napgyöngye Lányai), Tokaji II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. és AMI. táncosai.

 

Rendkívül jól sikerült a jubileumi rendezvény, a bemutatkozó csoportok nagyon jól érezték magukat, nagy élményekkel tértek haza. Van olyan csoport, akinek ez az egy bemutatkozási lehetősége van a régióban, és ez nagy kincs. Igen színvonalasnak ítélik a rendezvényt a felkészítők és a táncosok, szeretnek ide járni, évről évre hozzák a csoportvezetők a csoportjaikat, van olyan egyesület, aki már húsz éve minden évben bemutatkozik a fesztiválon, így már többen jelezték, hogy jövőre is jönnek.

 

És hogy miért fontos a tánc és hogy kapcsolódik a drogmentes élethez? A tánc egy olyan mozgásforma, melyre mindenkinek szüksége lenne, összhangba hozza testet és lelket, fokozza a teljesítő képességet, segít a stressz leküzdésében és a feszültség oldásában. Előnye, hogy fejleszti az egyensúlyérzéket, növeli a mozgáskoordinációt is.  Bárki által végezhető ősi mozgásforma, melyet a zene és ritmus tesz még inkább szerethetővé. Tánc közben teljesen kikapcsolhatunk, ellazulhatunk, ráadásul kizökkenhetünk egy másik világba, ezáltal feloldódunk, s önmagunk, utunk keresésében is segítségünkre lehet, elsősorban az önkifejezés, kiteljesedés területén. Óriási közösségformáló ereje van, ezért egy táncos elutasít mindenféle kábítószert, hiszen nincs is szüksége rá, élete teljes, mozgalmas, boldog drog nélkül is.   A fellépő csapatok büszkén hirdetik: Táncolj, ne Drogozz! Hiszen egy táncosoknak nincs szüksége kábítószerre, neki maga a TÁNC a drog, mely nélkül nem tud élni.

Fellépők:

Szervezők egy része:

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!