Közel ezren fesztiváloztak a régió tánccsoportjai

Szombaton a Sportcentrumban nyolc órán keresztül, fantasztikus produkciókkal és közös tánccal tiltakoztak a régió tánccsoportjai a drog ellen. 20 település, 960 táncosa 101 műsorszámmal 32 különböző táncműfajt felsorakoztatva mutatkozott be 2016. április 16-án a Tiszaújvárosi Sportcentrumban a Táncolj, NE Drogozz! XVIII. Show Tánc Fesztiválon. Idén a hazai csapatok mellett Szlovákiából is érkezett egy senior csoport.

A fesztivált Bráz György, Tiszaújváros polgármestere nyitotta meg, mint fővédnök. A fő támogató a Tiszaújvárosi Önkormányzat és a képviselőtestület nevében köszöntötte a fesztivál résztvevőit, és kifejezte az elismerését a szervezőknek és a résztvevőknek, hogy egy ilyen különleges fesztivál létrejött városunkban és sikeresen működik. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy az ilyen lehetőségeket, ahol összefognak a fiatalok a drog ellen, támogatja a város. A drogmegelőzésben a szabadidő tartalmas eltöltésének, a rendszeres mozgásnak nagy jelentősége van. A tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) és a fesztivál összefogása fontos a kábítószer elleni harcban.

A rendezvényen a díjakat Molnár István képviselő, a Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottság elnöke adta át a csapatoknak. Az Önkormányzat támogatásának köszönhetően a csapatok oklevelet, a résztvevők pedig emléklapot és egy sportérmet vehettek át, melyet büszkén és nagy boldogsággal akasztottak a nyakukba.

Tizennyolcadik éve a fesztivál nagy népszerűségnek örvend, a siker titka, hogy ez nem verseny, a mozgást, a táncot és a drogmentes, egészséges életmódot hirdeti, együtt mozog amatőr és profi, 4 és 72 éves. A bemondó szövegben elhangzott: „A tánc, mint mozgás, sport és csapatmunka rendkívüli közösségépítő erejével, a test és lélek egészséges formálásával kiváló választás egy fiatal számára. A csapat és a barátok, a versenyek öröme és a siker, az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás, az alázat és a kitartás, az akaraterő és a büszkeség, a másik tisztelete és elfogadása mind mind olyan pluszt ad az életben, melyet fiatalon átélve és elsajátítva egy táncosból olyan felnőtt válik, aki elutasít mindenféle kábítószert.  A fellépő csapatok büszkén hirdetik: Táncolj, ne Drogozz! Hiszen egy táncosoknak nincs szüksége kábítószerre, neki maga a TÁNC a drog, mely nélkül nem tud élni.” Az esemény különlegessége, hogy résztvevők egymás produkcióit végignézve megismerkedhetnek más műfajokkal, tanulhatnak egymástól és szurkolhatnak egymásnak, verseny nélkül önfeledten adózhatnak a táncsport szeretetének.

A rendezvény fő célja a hatékony drogprevenció, melyben a fesztivál támogatója a KEF, melynek munkatársai és kortárssegítői több programmal várták az érdeklődőket. Egy rövid totó kitöltésére invitálták a gyerekeket, a totót sikeresen kitöltők között nyereménysorsolást tartottak. Felállították az élet fáját, melyet a gyerekek és felnőttek gondolatai töltöttek meg élettel. Az érdeklődő szülőket és fiatalokat szórólapokkal és információkkal várták a szakemberek és a kortárssegítők. Pálnokné Pozsonyi Márta, a KEF elnöke igen sikeresnek ítélte a rendezvényt, ahol eredményes drogprevenciós munkát tudtak elérni, hiszen itt nemcsak a város, de a környékbeli kis falvakba is el tudják juttatni az információt.

A rendezők köszönetet mondanak a fővédnöknek: Bráz György polgármester úrnak, a főszponzornak: a Tiszaújvárosi Önkormányzatnak; a helyszín biztosításáért a Tiszaújvárosi Sport Park Nonprofit Kft. vezetőjének, Gál Csaba ügyvezető úrnak és munkatársainak, főképp Lukácsné Szabó Anikónak; a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum vezetőjének Pálnokné Pozsonyi Mártának és munkatársainak, kortárssegítőinek, a szervezőknek: a Tiszaújvárosi Diáksport Egyesület vezetőjének, Müllerné Burkus Klárának és a DSE munkatárainak; és a harminc fős önkéntes rendezői gárdának, akik a rendező intézmények munkatársaiból, a tiszaújvárosi gimnasztráda csapat szüleiből, támogatóiból és sportolóiból, valamint a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium tanulóiból állt. Köszönet a fotósnak, a videósnak, a stúdiónak, a biztonsági őröknek, a mentősnek, a portásnak a közreműködésükért. Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy ez a Fesztivál létrejöhessen, és hogy ez a sok-sok gyermek egy napig nagyon jól érezze magát, és nagy élményekkel térhessen haza, mindenkinek, akik segítettek, hogy létre jöhessen ez a fesztivál.

És nem utolsósorban köszönet illeti a résztvevőket és felkészítőiket a színvonalas és nagyszerű bemutatókért és lelkes, elkötelezett munkájukért! A produkciókat előadták:

Csoport neve Csoportvezető
A PARKETT ÖRDÖGEI, Éltes Mátyás Iskola Törökné Tóth Judit, Oláh Krisztina
Ady Endre Művelődési Központ Mazsorett Csoport Török Judit Kinga
Arabesque Tánccsoport Vietórisz Erika
Bársony Tánccsoport Antalffy Szabolcsné, Dulibán-Grajz Andrea
Fitt&Art Tánccsoport Bárány Adrienn, Pecsét Zsuzsa, Bordás Marianna, Bárdos István
Fitt-Dance tánccsoport Bócsi Attila, Katlan Judit
Grand Dance Tánc és Mozgásstúdió F. Lőrincz Krisztina, Gáspár Tünde, Oláh Petra
GYÉMÁNT Táncegyüttes (Súbor spoločenských tancov Diamant) Dr. Alžbeta Ďurišinová
Hajdúnánási Gimnasztráda Rozgonyi Melitta
Hajdúnánási NÁNA Formációs Társastánc Stúdió Kacsora Tibor
Harc- és Táncművészet Sportegyesület Toronya Alexandra, Gál Fruzsina, Kálna Tamás
Jégmadár Mazsorett Csoport Bárány Adrienn
Karakter ATI Pallai Zsolt Szabolcs
Kazinczy Aerobic Team Bodnárné Bali Krisztina
Luna Hastánccsoport Handáné Boda Edit
Miskolc Steelleaders SE Tanyi Enikő, Molnár Ágnes
Napgyöngye Mazsorettcsoport Szűcs Anna
Nassera Keleti Táncegyesület Pallai Krisztina
Phoenix Fusion Tánciskola Pallai Zsolt Szabolcs, Varga Odett
Premier AMI Pallai Zsolt Szabolcs
Szivárvány Mazsorett Csoport Bárány Adrienn, Ferencziné Koczán Bettina
Tánc-Láz és Táncoló talpak Kerekesné Perhács Judit
Tiszaújvárosi Gimnasztráda Kopcsó Józsefné, Haisz Vanda, Madár Éva, Bárócz Katalin, Balogh Flóra, Kalmár Zsófi
Vándorok Táncszínház Varga László

 

Haisz Vanda, főszervező

STF_2016_csoportkep

Kategória: Show Tánc Fesztivál | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..