Kiemelt arany minősítés a gimnasztrádának

2012. december 7-9. között került megrendezésre Szegeden a Népek Tánca Népek Zenéje Fesztivál országos döntője, ahol a Tiszaújvárosi DSE gimnasztráda csapata kiemelt arany minősítést szerzett.
 

A Népek Tánc, Népek Zenéje Fesztivál országos döntőjére száz produkció jutott be különböző kategóriákban. Maga a fesztivál több mint hatezer embert mozgatott meg, és nem csak hazánkból, de külföldről is érkeztek csapatok.

A gimnasztráda csapat szombaton érkezett a döntő helyszínére, a megmérettetésre vasárnap délelőtt került sor, így szombat délután megnézhették a karácsonyi vásárt és este az edzők egy kis közösségépítő vetélkedőt szerveztek a gyerekeknek. Vasárnap reggel nagy volt az izgalom, a hazaiak az egyéb tánc kategóriában utolsó előttiként állhattak színpadra. A 38 fős Mozdulj! című produkció három táncot ölelt fel, melyben a moderntánc és az aerobik lépéseket természetesen akrobatikus gúlák és elemek tettek rendkívül látványossá és élvezetessé. A közönség állva tapsolta meg a lányokat, mindenkitől csak dicsérő szavakat és gratulációt kaptak. A zsűri csodálatosnak és fantasztikusnak nevezte a bemutatót, látszik, hogy nagyon sokat dolgoztak az eredményért, kiemelkedő az összhang és magas, profi az a színvonal, amit a csapat képvisel. Volt, akinek könnyet csalt a szemébe az előadás. A Kopcsó Józsefné és Haisz Vanda vezette csapat tehát ismét remekelt, a koreográfiájuk a legmagasabb, kiemelt arany minősítést szerezte meg, ezzel is városunk jó hírnevét öregbítették.

A gimnasztrádás edzők és sportolók külön köszönik a Tiszaújvárosi Önkormányzat valamint a „Tiszaújváros Jövőjéért” Alapítvány támogatását, mely lehetővé tette a középdöntőre és döntőre való utazást, mely nélkül nem érhették volna el ezt a kiváló eredményt. Büszkén és boldogan térhettek haza a sportolók, és folytatják a munkát, hisz ebben az évben még van mire készülniük.

Legközelebb a csapat december 22-én a Sportgála 2012 nevű Év Végi Sportbaráti találkozót színesíti táncprodukciójával, majd december 23-én a Mikulástól Karácsonyig rendezvénysorozat keretében láthatják őket, a főtéren adják elő Miku Show című karácsonyi műsorukat.

Gratulálunk a csapatnak és további sok sikert kívánunk nekik!

gimnasztrada_szeged1

gimnasztrada_szeged2

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..