Fantasztikus eredmények az MLTSZ országos bajnokságról

A tiszaújvárosi gimnasztráda csapata rendkívül eredményesen szerepelt a Magyar Látványtánc Sportszövetség (MLTSZ) Őszi Kupa nevű országos bajnokságán 2016. november 19-én Budapesten. A csapatot a gyermek, a serdülő, és az ifi és felnőtt csoportok képviselték, mind A kategóriában versenyeztek. A megmérettetésre 175 koreográfiával neveztek az ország tánccsoportjai. A lányok fantasztikusan jól teljesítettek, három arany, két ezüst, egy bronz minősítést szereztek, és ráadásnak egy különdíjat is elhozott a csapat, melyből összesen tízet osztottak ki a versenyen.

A gyermek csoport élete első versenyén a Hajrá csajok! című pomponos sportmazsorett produkcióval ezüst minősítést szerzett. A serdülő csapat az Alice című színpadi látványtánc koreográfiával, kiemelkedően magas pontszámot ért el, mely a harmadik helyre volt elég. A serdülő-ifi-felnőtt csoport közös produkciója, a Family című sportakrobatika bemutató arany minősítést szerzett. Az ifi csapat duója, az Ikrek című moderntánc (Bárócz Réka – Gulyás Emma) ezüstérmes lett. A felnőttek a Sinners című akrobatikus látványtánca szintén arany minősítést ért el. Az ifi-felnőtt csapat Eurogym Mix című aerobik produkciója is arany minősítést szerzett. Az eredményhirdetés végén hatalmas meglepetés érte a csoportot, amikor a különdíjak kiosztásánál a csapatot szólították, az Eurogy mix című koreográfiával. Az össze produkció közül mindössze 10 különdíjat osztott ki a zsűri. A lányok boldogan és büszkén, nyakukban az érmekkel indultak haza a fárasztó nap után. 

 

A vezetőedzők Haisz Vanda és Madár Éva, valamint a segédedzők és segítők: Bárócz Katalin, Kopcsó Józsefné is mind rendkívül büszkék a sportolókra, akik maximálisan teljesítettek a versenyen és igazi csapatként, egymást segítve vettek részt a felkészülésben.

Csapattagok:

Gyermek: Baumgartner Olívia, Bella Angéla, Bodolai Emma, Fenyves Tamara, Fodor Sára, Gémes Blanka, Horváth Lilien Hanna, Kalmár Bori, Kocsis Laura Anna, Ládi Zsófia, Lajtos Vanda, Magyar Lara Noa, Papp Lara, Szabó Csenge, Szabó Viola, Varga Panna, Veres Zsófia.

Serdülők: Bárdos Dóra, Bereczki Anna Éva, Bodnár Brigitta, Egyed Orsolya, Kapczár Noémi, Kiss Petra, Nagy Helga, Papp Flóra, Puskás Korina, Szikszai Petra, Szilvási Adrienn, Tamás Liliána, Tomozi Zoé, Tóth Flóra, Tóth Mira, Vámosi Kincső.

Ifik, felnőttek: Bárócz Réka, Baumgartner Leóna, Bodnár Bettina, Bujtor Tamara, Cservenák Kata, Dudás Kitti, Fedor Eszter, Gulyás Emma, Kalmár Zsófi, Lükő Nikolett, Nagy Nelli, Nagy Stella, Orliczki Petra, Rácz Cintia, Szabó Orsolya, Vincze Mercédesz.

 

A csapat köszöni a legfőbb támogatóinak a Tiszaújvárosi Önkormányzatnak és a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványnak, valamint a Magyar Torna Szövetségnek a támogatást, mely nélkül nem lennének ilyen sikeresek.

 

A csapat tagjait a városban legközelebb Mikulástól Karácsonyig rendezvénysorozat zárónapján, december 18-án 16.00 órától láthatják, ahol összesen több mint hatvan sportoló mutatja be a kifejezetten erre az alkalomra készített Miku Show című karácsonyi műsorukat. A lányok december 18-án a Sportcentrumban a Sportgála 2015 nevű sportbaráti találkozót is színesítik műsorukkal.

 

img_337915129542_10207866958847315_2684450561639363286_o

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..