A Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért Alapítvány, a tiszaújvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat illetve a Hunyadi Diáksport Egyesület szervezésében 2007. április 28-án immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a Show Tánc Fesztivál a Tiszaújvárosi Sportcentrumban. A rendezvény fővédnöke: Koscsó Lajos, Tiszaújváros polgármestere volt.
A fesztivál célja kettős, az egészséges életmód népszerűsítése, valamint megemlékezés a Tánc Világnapjáról, melyet április 29-én ünneplünk. Az első fesztiválon mindössze 300 táncos vett részt, ma pedig ennek több mint négyszerese. Az esemény már bekerült a köztudatba, a csoportok már a tanév elején megkezdik a felkészülést a szereplésre és nagy örömmel, lelkesedéssel készülnek a mai napra. Van olyan együttes, akinek ez az egyetlen bemutatkozási lehetősége. A fesztivál a táncolni vágyó, sportot kedvelő gyermekekért jött létre 1999-ben, Kopcsó Józsefné és Haisz Vanda a Magyar Gimnasztráda Válogatott Tiszaújvárosi Csoportjának vezetőinek saját ötlete alapján.
Az eddigi Show Tánc Fesztiválok megmutatták és bebizonyították, hogy ebben a régióban milyen sok csoport foglalkozik tánccal, és milyen magas színvonalon műveli azt. A 2007. évi fesztiválkiírás is szinte minden oktatási és tánccal foglalkozó intézményt megmozgatott a régióban, melynek eredményeképpen idén 76 bemutatóval 1300 résztvevő, jelentkezett a szereplésre; 5 kategóriában: óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás, felnőtt valamint vegyes korosztályokban, amely azt mutatja, hogy egyre többen szeretnék magukat megmérettetni a kedves közönség előtt. Külön örömünkre szolgál, hogy nem csak tiszaújvárosi, hanem 15 más településen lakó gyermekcsoport is szívesen jelentkezett a fesztiválra. Jönnek csoportok Göbeházáról, Hajdúnánásról, Hejőbábáról, Hejőkeresztúrról, Kesznyétenről, Mályiból, Megyasszóról, Mezőcsátról, Miskolcról, Nagycsécsről, Nyékládházáról, Ónodról, Tarcalról, Tiszakesziből, és Vizsolyból is.
A fesztivál napján ismét megtöltötték a Sportcentrumot a régió táncosai, óvodásoktól felnőttekig. Az 1300 résztvevő produkciója páratlan élményt nyújtott a közönségnek. A változatos műfajok között szerepelt néptánc, boogie-woogie, szamba, rumba, charlston, angol és bécsi keringő, hip-hop, break, rock and roll, aerobik, show tánc, de láthattunk ugróköteles és szalagos táncokat, és felléptek még kis "túró rudik" is a színpadon.
Délelőtt a picik mutatkoztak be - összesen 600-an, ahol a legkisebb 3 éves volt. A fesztivált Bráz György alpolgármester nyitotta meg. Az óvodások és alsó tagozatosok produkcióit a Tiszaújvárosi Gimnasztráda 80 fős közös aerobik fináléja zárta. A délutáni programban a 700 felső tagozatos, középiskolás és felnőtt táncos mutatkozott be, amelynek résztvevőit Kulcsár Albert, az Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója, és Paczolay Gyula a Magyar Tornaszövetség mindenki tárnája szakágvezetője köszöntötte. Tiszaújvárosban és környékén egyre több gyerek, egyre több fiatal hódol a tánc örömének -ezt bizonyítja a Show Tánc Fesztiválon résztvevő csoportok nagy száma, a produkciók színvonala. Országszerte egyedülálló, hogy ilyen népes táncos megmozdulást szervezzenek, mondta Paczolay Gyula a tiszaújvárosi rendezvényről. A Fesztivál szervezőinek megköszönve munkáját egy-egy serleget adományozott a tornaszövetség nevében.
Zárásként a Tempo Táncklub közös táncát láthatták. Délelőtt és délután is az összes résztvevő fináléja zárta a mozgalmas nap eseményeit, ahol a szervezők emléklappal és virággal köszönték meg a felkészülést és a színvonalas produkciókat.
Ismét bebizonyítottuk, hogy érdemes ezt a rendezvényt megszervezni, ezért mindenkit szeretettel várunk a 2008. évi 10. Jubileumi Show Tánc Fesztiválra.
Haisz Vanda
a Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért Alapítvány elnöke